Ma is tanultam valami újat!

Szponzorált tartalom

székhelyszolgáltatás

székhelyszolgáltatás

Az utóbbi napokban betegen feküdtem otthon, és már nagyon nem tudtam mit kezdeni magammal. Meguntam a sorozatokat, megcsináltam minden egyetemi beadandómat, főztem, takarítottam, tényleg mindent csináltam, hogy ne unatkozzak, de nem volt elég. Úgyhogy elkezdtem „játszani”. A játék lényege, hogy teljesen véletlenszerűen szörfölget az ember az interneten, az első oldaltól megnyitva, mindent láncszerűen továbbvisz és random kattintgat meg nézelődik ide-oda. Az egyik kattintásom után megakadt a szemem egy kifejezésen: székhelyszolgáltatás.

Hirtelen annyira nem tudtam hova helyezni a kifejezést, hogy utána is néztem. Az egész böngészésnek a vége az lett, hogy a Gross Office Kft. honlapján kötöttem ki, aminek szintén címe, hogy szekhelyszolgaltatas24.hu és akik ezáltal egy székhelyszolgáltatásokkal is foglalkozó cég. Kiderült, hogy a székhelyszolgáltatás pontosan azt jelenti, hogy az ezzel foglalkozó cégek az épp kialakuló, leendő vállalatok számára biztosítanak olyan helyszíneket, irodákat, épületeket, ahova a születő cégek bejegyezhetik székhelyeiket, ahol a kötelező papírmunka és hivatalos iratok kezelése és feldolgozása történik. A Gross oldaláról azt is megtudtam, hogy a törvény ezt nagyon szigorúan veszi, és aki nem kezeli hivatalos iratait, azt a céget akár fel is függeszthetik, és a vezetőjét vagy vezetőit 5 évre eltilthatják a cégalapítástól.

A fene se gondolta volna, hogy ennyire nagy jelentősége van a székhelyeknek, ezáltal mint kiderült, a székhelyszolgáltatásnak is. De ahhoz képest, hogy a székhelyek törvényességét ennyire ellenőrzi az adóhatóság, ezzel szemben a székhelyeket szinte bárhova be lehet jegyezni, illetve maga a székhelyáthelyezés is minden vállalkozás számára szabadon meg van engedve, mindenfajta magyarázat nélkül. Tehát, ahogy a Gross oldalán tájékozódva azt szűrtem le, hogy a székhelyszolgáltatás, mint olyan, egy nagyon fontos és népszerű szolgáltatás. Hiszen ezáltal a Gross Office Kft. azoknak a cégeknek, akik igénylik a segítségüket, nem csak helyet biztosítanak, ahova bejelenthetik induló cégüket, hanem biztosítják a jogszerűséget is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tulajdonosok, vagyis a megbízók engedélyével, írásbeli meghatalmazásával szerződést írnak a székhelyről, valamint arról, hogy ezek után a székhelyszolgáltató cég kezel minden oda érkező küldeményt, fontos okmányt.

A Gross maga egy 11 éves tapasztalattal rendelkező cég, akik eleinte csak Budapesten tevékenykedtek, majd később Újlengyelre is kiterjesztették magukat, ugyanis Újlengyel nagy előnye, hogy IPA-mentes. Az IPA mozaikszó annyit tesz, hogy iparűzési adó, aminek az a lényege, hogy ezt nem az állam egységesen szabja meg, hanem a különböző települések önkormányzatai. Újlengyelen nem szednek ilyen adót, ami azt jelenti, hogyha a székhely oda van bejelentve, az adott cég adózási költségei mérföldekkel kedvezőbbek lehetnek.

A Gross Office Kft. székhelymenedzsmentje is nagyon széleskörűen működik. Mindenre odafigyelnek, hogy megkönnyítsék a szolgáltatást igénybe vevő cégek életét, legfőképp a végtelen papírmunka átvételével. Amit csinálnak, az gyakorlatilag az, hogy a cégvezető meghatalmazása által a székhelyre történő összes levelet átveszik, feldolgozzák, majd ezeket beszkennelik és elektronikus úton mindent tovább küldenek a megrendelő cégek e-mail fiókjára. Ezáltal a papírmunka rendszerezett és átlátható lesz, és az ezzel kapcsolatos költségek is jelentősen lecsökkennek. Nincs szükség több irodai dolgozót üzemeltetni a kelleténél, kevesebb a papír-, a tinta- és minden egyéb irodai költség. A székhelyszolgáltatás igénybevétele tehát hatalmas pozitívumokat hordoz magában. Plusz pont még az is, hogy több csomagból rugalmasan lehet itt válogatni, tehát mindenki megtalálhatja azt, ami az ő cégéhez a legjobban illik, mind a székhely helyszínének kiválasztásánál, mind a plusz szolgáltatásoknál, amiket az adott csomagok tartalmaznak.

Meglepődtem, hogy ennyire belemerültem a honlap és a téma böngészésébe, de eltelt már 1-2 óra, és még mindig csak olvasgattam. A Gross Office Kft. oldalában az a nagyon jó, hogy elképesztően olvasmányosan fogalmazzák meg a szövegeket és magyarázatokat, aminek csúcspontja az oldal alján található „Cikkek cégvezetőknek, vállalkozóknak” rész, ahol – ha ennyi információ még nem lett volna elég – még többet olvashat az ember. Az itt található cikkek tematikusan, egy-egy téma vagy fogalmak köré vannak felépítve, mint egy jól megtervezett piramis. A végén az ember már gazdasági gurunak érzi magát, annyira érthető, jól szerkesztett és átlátható az egész honlap és minden szöveg benne. Annyira behúzott magával, hogy a végén már én is elgondolkodtam a cégalapításon. Ha esetleg ez megtörténne, azon legalább már nem tanakodnék, hogy kit hívjak segítségül a székhelyem intézésére.