A D-vitamin pótlása miért olyan fontos?

Szponzorált tartalom

D-vitamin

D-vitamin

A legtöbb vitamint csakis úgy juttathatjuk be a szervezetünkbe, hogy valamilyen élelmiszer vagy étrend kiegészítőt fogyasztunk. De van egy kivétel, melynek előállításáról a testünk gondoskodik, ám ahhoz is kell némi külső segítség.

Ez nem más, mint a napfény nyújtotta D-vitamin, amely a bőrünkben termelődik, persze csak akkor, ha elegendő napfényhez jutunk. Ősszel és télen bizony ennek kevés esélye van, így hát ebben az időszakban mindenképp külső forrásból kell biztosítanunk a pótlást. Sőt, a jelenlegi tudományos vélemények alapján érdemes egész évben megtenni ezt, azonban körültekintéssel, hiszen a D-vitamin is túladagolható!

A koleszterinből állítja elő szervezetünk a D3 és D2 vitamint, melyek az immunrendszer megfelelő működéséért felelősek. Ha nem kap eleget belőlük a szervezet, annak nyoma marad, hiszen hajlamosabbak lehetünk a megbetegedésre. Számos olyan betegség van, ami hiánya miatt alakul ki, tehát  a pótlásra muszáj kellő hangsúlyt fektetni, máskülönben betegesebbek leszünk és olyan problémákkal találhatjuk szembe magunkat, melyek csak nehezen helyreállíthatóak.

Az immunvédelem mellett a csontok és a fogak növekedéséhez is elengedhetetlen a D-vitamin, hiszen növelhetjük vele ellenálló képességünket. Csökkentheti a depressziót, elősegítheti a fogyást, a daganatos megbetegedések ellen védelmet nyújt és a szívbetegségek kialakulását is elkerülhetjük, ha tudatosan járunk el a vitaminpótlásban.

Ugyan a napozással segíthetjük a bejutását a szervezetbe, nem árt odafigyelni néhány körülményre, amelyek csökkenthetik a hatást! Ilyen az egyébként szükséges napvédő szerek használata, a nem megfelelő táplálkozás és persze az ősszel és télen előforduló napfényhiány többek között.

Annak érdekében, hogy kellő D-vitaminhoz juthassunk, muszáj gondoskodni a pótlásról. Ebben segíthetnek a különböző étrend kiegészítők, amelyeket vény nélkül is megkaphatunk. Milyen élelmiszerekben fordul elő egyébként? A tej, tojássárgája és gabona, valamint a garnélarák és szardínia is tartalmazza.