A főzés szórakoztató is lehet!

főzés

főzés

Finom borok társaságában telik az idő a rendezvényhelyszínen, ahol a séf szórakoztató, ahol nem osztályoznak vagy várnak el tulajdonképpen semmi olyat, mint egy vizsgán, de a résztvevők mégis sokat tanulhatnak és kikapcsolódhatnak főzés a főzés workshop által! A főzőiskola különböző programokat biztosít a résztvevők számára, akik érkezhetnek egyedül, párban és csoportban egyaránt! A lényeg, hogy mindenki jól szórakozzon, miközben tanulnak valami újat. Bár nincsenek elvárások azt illetően, hogy ki milyen teljesítményt nyújt, akár versenyezni is van lehetőség, amennyiben a résztvevők azt szeretnék. Olyan helyszínt kerestek, ahol a főzés áll a középpontban és egyúttal szervezett kereteken belül mehet végbe a csapatépítő? Akkor a Gastropolis Főzőiskola és Rendezvényközpont kreatív elfoglaltsággal tud szolgálni, hiszen egy kiválóan felszerelt konyha, hozzá személyzet is rendelkezésre áll. Akár kisebb létszámmal vennétek részt, akár kifejezetten sokan jönnétek, megoldható! A főzés után közösen el lehet fogyasztani az elkészített ételeket, illetve ha adakozni szeretne a csapat, akkor arra is van lehetőség, hogy jótékony célra ajánljátok fel az ételt. A budapesti főzőiskolában igazán elengedhetitek magatokat és kiteljesedhedtek! Read More »